Feldebrő

Szt. Márton templom

A kiemelkedő jelentőségű templom a 11. században épült az Aba nemzetség temetkezési helyéül. Hazánk egyik legősibb ilyen jelegű műemléke, a kelet bizánci kereszténység centrális alaprajzú elrendeződésére utal. A román stílusban épült templom és altemplom, építtetője feltehetőleg Aba Sámuel. Az építés kezdetéről nincs pontos leírás, valószínű, hogy a rövid uralkodása előtt épülhetett, majd az 1044-ben bekövetkezett halála után ide temették el. A 12-13. század fordulóján átépítették, az öt hajós centrális elrendeződésű templom három hajós és kereszt alakú formát kapott. Az idők folyamán több alaklommal átalakították. A 15. században gótikus ablakot nyitottak rajta. 1785-ben rekonstruálták a korábban megrepedezett mennyeztet, és az eltávolított pillérsor miatt kialakult statikai hibákat.  A freskótöredékeket az 1870-es években fedezet fel Henszimann Imre. A műemléket a település belterületén tekinthetjük meg.

« Heves megye